g.A.B. von Bowsky
(ECIA)
48. fejezet
2YK előtt...
Az audi luxusjárműnek számított, mielőtt megkapta a rendőrség járőrautónak. Kényelmesen dönthető első ülései engedték, hogy kellemesen lehessen benne pihenni.
Hétköznap, hajnali egy körül járhatott az idő. A pár éve felavatott rendőrségi épület a központon, két kastély között igen feltűnő parkolóhelyet kínált volna, az időközi pihenő pedig túl rövid.
A parancsnok váratlan ellenőrzései pedig csak felesleges bosszúság. Megzavarja a pihenést.
- Hajnali négyig alhatunk is a forgalom végett. Fél öt körül jön a kenyere.- szólt a járőrvezető.
- Felmegyek a telek végébe. - jött a fiatal hallgató válasza, ki első évközi gyakorlatán volt otthon.
- Rendben. Indulhatunk.
A fehér, fényvisszaverőkkel szerelt tetszetős autó leparkolt a szántónak használt telek végében.
A fiatal járőr kiszállt, hogy körülnézzen. Ismerős hely. Gyerekkori játszótér. Igazított szerelvényén.
A tanyák felől halk zeneszó szűrődött fel irányukba.
Aztán halk motor zaja közeledett, ahonnan ők is jöttek. Sötét luxusautó érkezett, majd szintén a telekre fordult, de a szántó végében elhelyezett szénabálák mögé igyekezett. A magas kaptató a luxusautó alacsony alján a lendülettől elakadva az egyik kereket a levegőbe emelte.
- A jó édes anyjukat - morgott a járőrvezető - kereshetünk másik helyet. Hová mész? Hagyd őket, biztos a lányintézet vezetőjének vendégei. Láttam a tanyájánál az autóját.
- Mindjárt jövök... - jött a válasz.
A luxusjármű motorja élesen visított fel, ahogy a kerekei elforogtak a nedves földön. Halk kopogásra a sofőr leengedte az ablakot. A rövidital és a tömör, áporodott dohányszag kicsapott rajta.
- Mi az, mit akar? - jött a kérdés, majd a fényszórók fénycsóvái kialuludta, a motor elhallkult, ahogy a kívánt helyre huppant az autó. A féklámpa még élesen világított, mialatt a kézifék kattogó hangja rögzítette a még himbálódzó autót. A hátsó ülés felől két fiatalos lányhang és talán egy fiatallabb férfié volt kivehető.
- Nem tudja kik vagyunk? - jött ismét a kérdés a vezető ülés mellől.
- Gondolom nem idevalósiak. - szólt a fiatal járór... - ha nem ismernek meg.
- Na ne vicceljen velünk. Mit akar? Egyáltalán hogy kerül ide?
A járőr végigmérte a társaságot a belső világítás fényénél, ahogy nyílt az ajtó, de csak alig észrevehetően. Látta, hogy az egyetlen tárgyalóképes személy a sofőr. Látszott rajta, hogy hivatásos. Csak intett neki, s az ki szállt a járműből. Az autó hátuljához hívta. Az utasok hangos elégedetlenkedése kihallatszott. Beszélgetésbe kezdett a sofőr és a fiatal férfi. Aztán mindketten visszamentek autóikhoz. A luxusautó távozott.
- Meggyőző voltál, hogy jön a vihar. Nem csida, hogy lejebb mennek. Valaki már véget kéne vessen ennek a tivornyának egyszer. Nem tudom a főnökök miért hagyják ezt. Szerintem megint gyerekkorúak vannak lenn.
A fiatal járőr ránézett társára, közben felidézte a morgolódó arcát. "Nem tudja kik vagyunk?"
Dehogynem őrnagy, ahogy majd Önök is megismernek engem majd... - gondolta.
Elmosolyodott alig észrevehetően, majd halkan hozzátette:
- Biztos eljön az idő, de tévedni emberi dolog...