24. fejezet
Az elit
Két évtizeddel korábban...
A fiatal, huszas évei elején járó, szikár, kisportolt férfi meztelen felsőtestén csillogott az izzadság, ahogy zihálva kapkodta a levegőt.
Megszokta már, hogy távol mindentől, a kietlen pusztaságban kell várnia egy adott helyen a parancsot hozót.
Nem nézelődött, csak bámult maga elé. Próbálta elhessegetni nemrég született fiáról ábrándozó gondolatait, hogy csak a feladatra tudjon koncentrálni.
A löszös talajon halk nesz átszűrődött zihálásán, melyet azonnal halk szavak követtek:
- Jó reggelt. Pontos, mint mindíg. Végtelenül sajnálom, hogy Ön elbukott, s kiképzésének teljes titokban kell maradnia. A programot anya tulajdonának tekinti, s Ön egy senki számára. Tudása az Államé, így Ön is az államé, s mint ilyen, szolgálatára nincs szükség... - a kimért mondatok után egy kar lendült felé, s egy vadásztőr csúszott az M65 mintájú nadrág oldalzsebébe.
- Addig csinálja, míg itt vagyok, s nincs sok időm... - hangzottak a nyugodt, kimért szavak.
A férfi a nadrágzsebhez nyúlt. Megmarkolta a tőrt, s bizonytalanság nélküli mozdulatokkal bal kezének könyökhajlatázoz szorította borotvaéles felét. Egyetlen húzás. Karját lassan leengedte, s érezte, ahogy ütőere bicepsze középiránya felé csúszik bőre alatt. Bal karján metszette az eret, s annak maradéka alkarját is csiklandozta...
Tartása még feszes volt, mikor a tőrt nadrágjába törölte, s zsebre tette. Alkarján végigfolyó vérét gyorsan itta fel a löszös talaj laza felszíne. A férfi arcán halvány mosoly futott át, s a teljes nyugalom járta át tetstét. Ahogy teltek a másodpercek, gondolatban már gyermekként rohant régi albérletük udvarán a virágok közt. Talán három lehetett, Igen, annyi. Lassan lehúnyta a szemét, s érezte, combizmai engednek a húzásnak. Lassan rogytak lábai...